Benkőné Vígh Éva - Az óbudai kerámikus

Az óbudai kerámikus - Benkő Andrásné Vígh Éva

Benkő Andrásné Vígh Éva - Az óbudai kerámikus művész

A formatervező iparművész családjával (köztük fiával Benkő András kobzos énekmondóval) több mint 40 évig Óbudán élt és alkotott - lakhelye és műhelye immár négy évtizede a harmadik kerületben volt, innen ered az "óbudai kerámikus" jelző. 1968-tól Kovács Margit egykori korongján alkotott óbudai műhelyében.

A művésznő az Iparművészeti Főiskola díszítőszobrász-kerámia szakán végzett, mestereinek Borsos Miklós mellett Csekovszky Árpádot és Schrammel Imrét vallotta. Kezdetben edényeket, teás-, likőrös-, kávéskészleteket készített, majd a korongozó technikával készült figurális munkák dicsérték tehetségét.

Másoddiplomáját az Iparművészeti Egyetem tanári szakán szerezte, így lehetővé vált, hogy tanítson, átadja tudását. 2008-ig az óbudai Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában tanított, ahol növendékeivel sorra nyerte el a rangos rajz-, kerámia- és művészeti pályázatok előkelő díjait.

A 70-es évektől kezdve aktívan részt vett a művészeti életben. Közel két évtizeden át az évente, Pécsett megrendezésre kerülő Országos Kerámia Biennálé egyik állandó résztvevője volt. A fővárosban (Műcsarnok, Iparművészeti Múzeum stb.) és vidéken (Veszprém, Sukoró stb.), egyéni és csoportos kiállítások sora fémjelzi munkásságát. Alkotásai visszaköszönnek művészeti folyóiratok címlapján (pl. FolkMagazin) és mértékadó, összefoglaló könyvekben (pl. 50 év magyar alkotóművészete) is. 

Neve külföldön is jól csengett a művészetbarátok körében, hiszen több nemzetközi meghívás után munkáját még a távoli Tokióban is megcsodálhatták, ahol a „Kelet-európai kortárs művészek kiállításán” öregbítette hazánk és Óbuda hírnevét.

 

Rigók

Benkő Andrásné Vígh Éva művészeti albumai

Az óbudai kerámikus művészetének sokszínűségét mutatja, hogy a kerámia mellett rajzolt és festményeket is készített. 2008-ban jelent meg önálló művészeti albuma „Vígh Rigók” címmel, mely a kaszásdűlői lakása párkányán felcseperedő rigócsaládok életét örökítette meg különféle rajztechnikák és festmények segítségével.

Válogatott kerámiáiról 2011-ben jelent meg egy művészeti album „Vígh Éva Kerámiák I.“ címmel, melynek előszavát Sipos Endre művésztanár írta. A kiadvány betekintést nyújt a művésznő munkásságába a korai munkáitól kezdve. Tálak, figurák, gyertyatartók, poharak, fakanalas figurák, falimécsesek, kupák és tányér együttesek sorjáznak az albumban.

A „Vígh Éva Kerámiák II.“ címet viselő kiadvány várhatóan az első album tíz éves évfordulóján, 2021-ben jelenik majd meg.

Vígh Éva kerámiák I. - művészeti album az Óbudai Kerámikustól

 

BETEKINTÉS A VÍGH ÉVA KERÁMIÁK I. CÍMŰ ALBUMBA

 

A művésznő 2015. október 22-én hunyt el. A hatalmas eszmei értékű munkásságának emlékét családja ápolja.

 

Információk Benkő Andrásné Vígh Éva keramikussal kapcsolatban:

- e-mail: benkoand@gmail.com

- telefon (a fia, Benkő András mobilszáma): 06-20/471-7990

- levelezési cím: 1033 Budapest, Harrer Pál u. 10., IV. em.

Benkő András zenész szakmai bemutatkozása (pdf)